Felhívás!
2026.08.03 10:37
Kedves Feketehegyi Polgárok!
Egykor sok szép éven át ott élőként, és a ma is "bejegyzett" FSZPE egykori vezetőjeként (itt Vertig Csaba számára is jelzem, hogy amikor pártpolitikai útra léptem, első dolgom volt, hogy lemondtam, és csupán "sima" tagja maradtam az egyesületnek) nem igazán értem, hogy akkor, amikor az alakulás idején volt ügytől (Rádió telepről kitelepítettek konténerben történő elhelyezés terve a Széphő telephelyén) kezdve az elkerülő út, a körforgalom, az iskola járat és belső buszjárat, a sportpálya, a városrész központ, az állatsimogató és sorolhatnám, milyen ügyeken keresztül ismét a Virág és Bébic utcák közötti területen történő beruházások vannak problémaként az itt élők előtt, akkor vajon miért nem működtetik azt a városrész első civil szervezetét, amely ma is jogi személyként léphetne ilyen ügyekben, és annak idején sikerült elérni, hogy az önkormányzat partnereként tekintett rá?
Higgyék el nekem, hogy összefogva, az egyesület tagjai aktív közreműködésével sokkal könnyebb petíciót indítani, aláírást gyűjteni érdekvedelelmi és -képviseleti feladatot megszervezni és elvégezni, mint néhány lelkes magánember kezdeményezése által.
Nem szeretném hosszan magyarázni, mennyivel előnyösebb a "Mi kis falunk" nagyságú településrész problémáit becsatornázni a helyi képviselőhöz, sőt közvetlenül az önkormányzathoz, polgármesterhez. Ezért csupán bátorkodom ismét azt ajánlani, hogy első körben legalább 12 fővel működtesse a jelenlegi, vagy egy újra megválasztott elnökség az egyesületet, majd egy jól szervezett tagtoborzással szinte minden itt élő családnak legyen kapcsolata az egyesülettel és akkor hatékonyan fejleszthető az a városrész, amely tényleg sok lehetőséget elmulaszto